Az euróövezeti válsággal kapcsolatos „zavaros” megoldási próbálkozásokkal nem sikerült gyógyírt lelni az alapvető problémára, az unión belüli széttartó folyamatokra, és ha ez nem változik, az euróövezet rendezetlen módon összeálló adósságmegoldások, és végül – egyes gyengébb tagországok „kihullásával” – a felbomlás felé veszi az irányt – írta a Financial Timesban Nouriel Roubini.
A New York-i Egyetem pontos előrejelzéseiről világszerte ismert gazdaságtan-professzora – aki már 2006-ban megjövendölte az amerikai jelzálogpiacról kiinduló pénzügyi válságot – a londoni gazdasági napilapban közölt elemzésében kifejtette: az euró soha nem teljesítette az optimális valutaövezetek fenntartásához szükséges feltételeket. Vezetői ehelyett abban reménykedtek, hogy a költségvetési, a monetáris és az árfolyampolitika hiánya majd felgyorsítja a szerkezeti reformokat, e reformok révén pedig megindulhat a termelékenységi és növekedési konvergencia.
A valóságban azonban ez nem így történt. Paradox módon a korai kamatkonvergencia holdudvar-hatása még inkább széttartó költségvetési politikákat eredményezett, a szerkezeti reformok késlekedtek, és a bérnövekedés is elszakadt a termelékenységtől, ami az euróövezeti periféria versenyképességének gyengülését eredményezte – írta elemzésében az amerikai közgazdász.
Roubini szerint Európa „elakadt” a politikai unió felé vezető úton is, a költségvetési unió megteremtését célzó lépések pedig jelentős „szövetségi-központi” bevételeket igényelnének, valamint euróövezeti kötvények széleskörű kibocsátását is feltételeznék. Ez utóbbi esetben Németország – és más vezető eurótagországok – adófizetői nemcsak saját országuk, hanem a periféria országainak adósságát is támogatnák, márpedig valószínűtlen, hogy a nagy valutauniós országok adófizetői ezt elfogadnák – írta a neves közgazdász a keddi Financial Timesban.
Roubini szerint az esetleges euróövezeti adósságcsökkentés vagy „átprofilírozás” segíthet egyes fizetésképtelen gazdaságok adóssághelyzetén, ám semmiben nem járulna hozzá a gazdasági konvergencia helyreállításához, ehhez ugyanis a versenyképességi konvergencia helyreállítása lenne szükséges. Az euróövezeten belüli gazdasági és versenyképességi konvergencia hiányára, sőt a gazdasági folyamatok inkább széttartó jellegére nemrégiben londoni hitelminősítői elemzők is felhívták a figyelmet.
A Fitch Ratings által az euróövezet jövőjéről Londonban rendezett szakszemináriumon David Riley, a nemzetközi hitelminősítő globális szuverén adósbesorolásokért felelős igazgatója kijelentette: az adósságválság azért is sújtja különös erővel az euróövezetet, mivel az európai szintű monetáris unió kialakult ugyan, a gazdasági unió azonban nem, és ennek következményeként széttartó folyamat indult meg a versenyképességben és a magánszektorok működésében.
Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor’s nemrégiben kiadott londoni elemzésében kiemelte, hogy az euróövezeten belüli gazdasági növekedési folyamatok is széttartó pályára kerültek, ami azzal a kockázattal jár, hogy a jól teljesítő tagországok versenyképességi előnye a többiekhez képest hosszú távra rögzül. Ha e versenyképességi rés tartósan fennmarad, vagy akár tovább szélesedik, a valutaunión belüli széttartó teljesítményfolyamatok egyre inkább strukturális jellegűvé válhatnak – állt a hitelminősítő elemzésében.
A Cityben vannak olyan vélemények is, hogy Kelet-Európa euróvárományos országai a jelenlegi körülmények között valószínűleg jobban járnak, ha nem vezetik be a közös valutát. A Capital Economics, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-befektetési elemző és tanácsadó csoport szakértői minapi átfogó elemzésükben közölték: szerintük „meggyőző bizonyítékok” vannak arra, hogy a saját fizetőeszközök megőrzése kínálja a legjobb megoldást a felzárkózó európai gazdaságoknak. A ház szerint az elmúlt évtized nagy részében az általánosan elfogadott vélekedés az volt, hogy az euró meghonosítása jelenti középtávon a legmegfelelőbb utat a gazdasági felvirágzás felé, mivel a valutauniós tagság jelentős kereskedelmi előnyökkel és alacsonyabb tőkeköltséggel jár a kelet-európai térség számára. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezeket az előnyöket „túlhangsúlyozták”.
A Capital Economics e következtetésének alátámasztására szintén az optimális valutaöveztek elméletét idézte. Ez azt mondja ki, hogy egy valutaunió akkor megfelelő a tagországok számára, ha azok elfogadják a tőke és a munkaerő szabad áramlását, hasonló szerkezetű gazdaságaik vannak, munka- és termékpiacaik rugalmasak, és teljes mértékben összehangolják költségvetési politikájukat. A felzárkózó európai országok zöme az első kivételével egyik kritériumot sem teljesíti. A gazdaságszerkezeti konvergenciától messze járnak, a térség munkapiacai még mindig túl merevek, a költségvetési politikák összehangolása pedig a régió legtöbb országában szóba sem kerül – állt a Capital Economics minapi londoni elemzésében. A ház szerint mindez a jelenlegi euróövezeti tagállamok legtöbbjére is igaz, és éppen ez az oka annak, hogy „súlyos kételyek” övezik a közös valuta jövőjét.
Keddi cikkében Roubini arra a következtetésre jut, hogy más valószínűsíthető opciók híján egy kiút maradt: egyes eurótagállamok visszatérnek saját nemzeti valutájukhoz, amely ezután jelentős nominális és reál-leértékelődésen megy át. A közgazdász szerint az euróövezetben – mivel a konvergencia megszűnt, a reformok lefulladtak, a költségvetési és politikai unió pedig „távoli álom” csupán – az esetleges adósságcsökkentés sem lenne elégséges a versenyképesség és a növekedés helyreállításához. Ezek nélkül pedig a bent maradás egyes perifériális országok számára kevesebb előnnyel járhat, mint a távozás, bármekkora felfordulással járna is a kilépés – áll Roubini cikkében.
