Az előző évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a lakásvásárlók jelentős száma, befektetésnek vásárol lakásingatlant. Ez érthető is, hiszen a hitelkamatok mélyen az elképzelések alatt stagnáltak , a lakásárak pár éve szárnyalnak felfelé, az árak jelentős emelkedésén túl egekbe szöktek a bérleti díjak, a lakáskiadás könnyű jövedelemhez jutásnak tűnik, még akkor is, ha hitelből vásárolt lakásról […]
Budapesti lakótelepen várják a befektetőket a felújításhoz
Az 1957 és 1981 között épült József Attila-lakótelep megújítására a ferencvárosi önkormányzat tavaly indított tervpályázatot. Az első négyemeletes lakóház könnyűszerkezetes elemekkel tervezett kibővítése kísérleti jelleggel már jövőre megkezdődhet, mivel az elkészült pályamunkákat már bemutatták az ott lakóknak. Sőt az önkormányzat már az első lakóházat is kijelölte, amelyen elkezdik a bővítést. A teljes felújítást finanszírozó befektető […]
Ki mondta, hogy nincs okuk az örömkönnyekre a háztulajdonosoknak?
Az MNB lakásárindex növekedési ütemét, ami országosan 15,4 százalék, Magyarország két régiójában is meghaladta az ott tapasztal áremelkedés. 2018 első negyedévében a közép-dunántúli városokban 16,6 százalék, míg a dél-dunántúli városokban 18,8 százalék volt ez az érték. Elmondható ezekről a területekről az is, hogy ezekben a régiókban volt a legerősebb a negyedéves áremelkedés is a tavalyi […]
A CSOK és a lakásáfa kérdése az ősszel dőlhet el
Bár az új lakásokra vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfa 2019 végén kivezetésre kerül a kormány döntése alapján, a lakásvásárlóknak nyújtandó hasonló kedvezmény bevezetésén gondolkodnak. Így többek között az is felmerült, hogy hitellehetőséget biztosítsanak a kétgyermekesek esetében is – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Ugyan a CSOK a legfontosabb […]
Vajon megkapják a CSOK második 10 millióját a kétgyerekesek is?
A kormány a kétgyerekesek esetében megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a háromgyerekesek számára új lakásokra 10 millió forintig elérhető, 3%-os fix kamatozású lakáshitelt hozzáférhetővé tegye-e számukra is – hangzott el néhány napja egy sajtótájékoztatón. Az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint körül belül 330 ezer embernek, azaz 81 ezer családnak segített a családi otthonteremtési […]
7 pontban elmondjuk, amit az LTP-ről tudni érdemes.
Van egy népszerű megtakarítási forma, ami lakáscélra használható, Lakás Takarék Pénztár, amit LTP néven ismerünk. Meglepő az, hogy arányaiban sokkal több család használhatná fel az állami kedvezményt, ami hozzá társul. Sok dolgot tisztázunk 7 lépésben azoknak is, akiknek van, és akiknek nincs még. 1. Mi az, ami a választásnál meghatározó? Számít a lakáscélra használható összeg, […]